Mórahalmi vállalkozói fórum

Hitelmoratórium, kamatstop és fejlesztések a mórahalmi vállalkozói fórumon

Gazdaság Helyi hírek Ország

Hitelmoratóriumról, kamatstopról, támogatott vállalkozói hitelekről, turisztikai lehetőségekről és a vállalkozások digitalizációját és innovációját segítő nonprofit intézmény létrehozásáról is szó esett a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mórahalom Térségi Szervezetének október 20-ai vállalkozói fórumán.

A mórahalmi polgármesteri hivatal dísztermében megtartott programon köszöntőjében Kőkuti Attila, a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a város gazdasági adottságait elemezve kiemelte, hogy a mórahalmi járásban 1700 regisztrált vállalkozás van, ebből 457 Mórahalmon található, a cégek közül pedig a járásban 26, a városban pedig 12 olyan vállalkozás van, amelynek árbevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.

A járásban meghatározónak számít a turizmus teljesítménye, ugyanis megyei szinten a vendégéjszakák számának 11 százaléka itt jelenik meg, így Szeged után második helyen álla térség a megyében. 1997-ben az ipari park megépülésével indult meg az iparosodás a városban, azóta a parkban igen jelentős fejlesztések valósultak meg.

Ez a jól látható fejlődés ösztönözte arra a kamarát, hogy képviseleti irodát nyisson a településen.

Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a fórumot megnyitó beszédében jelentette be, hogy hitelmoratóriumot és kamatstopot kérnek a kormánynál a kkv-k védelme érdekében. Erre amiatt van szükség, mert a jegybank múlt pénteki bejelentését követően a vállalkozói hitelek árazásában meghatározó 3, 6 és 12 havi BUBOR egyaránt 16%-ra emelkedett, így ma a hitelek esetében 20 százalék feletti kamattal kell számolniuk a vállalkozóknak.

Kitért a KATA-törvény változásának hatásaira is, melyről elmondta, hogy a korábbi 450 ezer katás vállalkozóból 110 ezer az új katában tudta folytatni, 120 ezren az átalányadózás választották, míg a vállalkozásukat szüneteltetők januárig dönthetnek arról, hogy melyik egyszerűsített adminisztrációval járó adózást választják.

A válságban nincsen normativitás – ezzel a Demján Sándor idézettel kezdte mórahalmi előadását Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Szólt arról is, hogy igazságtalannak tartja, hogy a koronavírus válság után enyhülés helyett egy újabb, több tényező által előidézett válság érkezett. Szerinte kiemelten fontos kérdés, hogy mi lesz a hitelezéssel a Magyar Nemzeti Bank múlt heti bejelentéseit követően.

Betonfalnak nevezte a 20, sőt akár több mint 28 százalékos kamattal igényelhető vállalkozói hiteleket, mivel azok költségét kitermelhetetlennek véli. Emiatt még nagyobb szerepe lesz a támogatott hiteleknek – mondta. A KKV-k védelmét szolgálhatja a kamara által kezdeményezett kamatstop és hitelmoratórium, mely biztonságot nyújthat a vállalkozóknak.

Ha ugyanis leáll a hitelezés, akkor hitel nélkül a vállalkozásnak esélyese lesz felkészülni a napi működésre, a napi életre, sőt a fejlesztésekre sem.

Kiemelten kezelik a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok és lehetőségek kérdését Mórahalmon, melyek a gazdaság-, térség- és településfejlesztés alappilléreinek számítanak – mondta előadásában Nógrádi Zoltán, a homokhátsági település polgármestere. A további fejlődés előmozdítására pedig a határ magyar és vajdasági oldalán működő kisvállalkozások digitalizációját és innovációját segítő nonprofit intézmény létrehozását tervezi a helyi önkormányzat.

Hozzátette, a Homokhátságon és Vajdaságban azonos ágazatban vagy beszállítói kapcsolatrendszerben együttműködő vállalkozásokat az országhatár határ „átjárhatóságának” javításával segítenék, melynek egyik legfontosabb eszköze a digitalizáció lehet. Szerinte ugyanakkor még mindig akadnak kiaknázatlan erőforrások az utóbbi évtizedekben rohamosan fejlődő turisztikai ágazatban is. A továbblépésben pedig fontos lehet egy egységes Szeged, Szabadka, Makó, Mórahalom turisztikai régió kialakításának.

A programon előadást tartott Gönczi Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus szakmai igazgatóságának programigazgatója is. A vezető előadásában kitért arra, hogy az idei év első 9 hónapjában 31,2 millió vendégéjszakát töltöttek a turisták hazánkban, több mint másfélszerese az előző évi adatnak. 670 ezer vendégéjszakát számláltak Szegeden és térségében, 51 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Hozzátette:

az őszi turizmus élénkítése érdekében marketingkampányt indítottak, amiben a hazai bor és gasztronómia, valamint az épített örökség kap hangsúlyt.

Rigó Fanni, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. projektvezetője öt fejlesztést mutatott be: a Magyar Multi Programot, a Moderm Mintaüzemet, az Evolúció Programot, a VALI-t és a Tanítsunk Magyarországért projektet. A Magyar Multi program előminősítő rendszer, míg a Mintaüzem és a Modern Gyárak éjszakája mintagyárakkal, mintaüzemekkel és mintaműhelyekkel segíti a hazai és nemzetközi versenyképességet, így az IFKA egyik legkeresettebb projektje.

Az Evolúció és Második Esély (Vállalkozói Újrakezdés) Program díjmentes cégdiagnosztikát és fejlesztési lehetőségeket kínál a jövőtervezésben tanácsot igénylő vállalatoknak, illetve bizalmi alapon segítséget nyújt a generációváltásban és az ehhez kapcsolódó folyamatokban online, illetve személyesen.

A VALI vállalkozói információs portált is bemutatta, amely cégre szabottan fejlesztési forrásokról, képzésekről, lehetőségekről, minősített szakértőkről tájékoztat és felkészít a jövőbeli pályázatokra. A Tanítsunk Magyarországért pedig egy soft program, amellyel egyetemisták bevonásával a térségi hátrányos helyzetű középiskolások pályaorientációját támogatják.

Fotók: Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara