Indul a strandszezon Nyíregyházán, nyit az Aquarius Élményfürdő

Indul a strandszezon Nyíregyházán, nyit az Aquarius Élményfürdő

Helyi hírek

Május 11-én kinyit a nyíregyházi Tófürdő, és mellé mobilszaunát telepítenek – számolt be sajtótájékoztatón Matavovszky Dániel, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt vezérigazgatója.

“A korábbi évek gyakorlatától eltérően, ütemezetten fogjuk megnyitni a parkfürdőt. Már a pünkösdi hosszú hétvégére, tehát május 17-18-19-én kinyitjuk a családi , ill. a gyerekmedencét. A jó idő beköszöntével egyre több vendéget fogadunk, szeretnénk őket kiszolgálni minél szélesebb szolgáltatással. Bízunk benne, hogy sokan fogják ezt igénybe venni. A következő dátum az május 22-e, amikor egészségnapot tartunk a Parkfürdőben. Próbáljuk a gyógyászati részlegünket népszerűsíteni, hiszen itt az Aquariusban nemcsak a kikapcsolódásra, hanem a gyógyulásra is adunk lehetőséget. Egészségügyi szűréseken lehet majd részt venni, illetve az orvos és gyógytornász csapatunk személyes konzultációkat is tart majd a vendégeknek”

– mondta Matavovszky.

Indul a strandszezon Nyíregyházán, nyit az Aquarius Élményfürdő

Hozzátette, gyermeknapon a 10 éven aluliak ingyen pancsolhatnak, és animátorok is szórakoztatják őket. Június 1-től teljes lesz a Parkfürdő kínálata, sőt június 14-től a medencéből nézhetik óriás kivetítőn a Foci EB-t, majd az olimpiát.

Az Aquariusban idén nem emelik a belépőjegyek árát.

Mi a helyzet a Júlia Fürdővel?

A vezérigazgató igyekezett a téves információkat eloszlatni, és arról beszélt, hogy az intézmény továbbra is a város tulajdonában áll, de műszaki és egyéb problémák miatt nem nyithat ki. 2007-ben végeztek felújítást a vizes blokkon, de 2012-ben kiderült, hogy rosszul szigeteltek, és gyári hibás alkatrészeket szereltek be akkoriban. Mindezt tetézte, hogy a pince födémrészén a vizesedés és vakolathullás jelent meg. Ezt kijavították ugyan a szakemberek, de 2019-ben nyilvánvalóvá vált a statikai ellenőrzések után, hogy csakis alátámasztásokkal működhet a fürdő, majd így is életveszélyesnek ítélték, és bezárták.

“A termálkúttal is van gond. Az 1960-as években létesült termálkút látta el gyógyvízzel a fürdőt, mely egyrészt már nagyon öreg, másrészt 2012-ig úgy használták azt a kutat, hogy frekvenciaváltót nem építettek be. Ez azt jelenti, hogy a szivattyú folyamatosan teljes fordulaton üzemelt, így a vízadó réteget idővel tönkretette, bár a kút életkora is elegendő ahhoz, hogy kevés vizet adjon. 201-ben történt egy rekonstrukció, újraszűrőzték a kutat, a csővezetéket felújították, és frekvencia váltót helyeztek el. Ez enyhítette ugyan a problémákat, de nem tudta teljesen megoldani, és a mai napig sem ad elegendő vizet ahhoz, hogy üzemelni tudjon a fürdő”

nyilatkozta a vezérigazgató.

A megoldás az, hogy új kutat fúrat a társaság, melyhez már engedélye van. Jelenleg műszaki és gazdaságossági számítások történnek, majd ennek tükrében születik a végső döntés. Az már biztos, hogy európai uniós forrásokra van szükség ahhoz, hogy újranyithassák a Júliát.