Komoly a helyzet délnyugaton: utakat, vasúti síneket öntött el az áradat

Ország

Még szombat délután is több szakaszon korlátozásokra és jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani a Zala és Somogy megyei vasútvonalakon a péntek éjszakai, illetve szombat délelőtti viharok, esőzések miatt – közölte a Mávinform az MTI-vel. Zala megyében több település is megközelíthetetlenné vált közúton.

aradat-zala
A nagy esőzés miatt vízzel elárasztott és megrongálódott út Zalaszentjakabon 2020. július 25-én. MTI/Varga György

A Mávinform azt írta: továbbra is pótlóbuszok járnak felsővezeték-szakadás miatt Gyékényes és Somogyszob között, valamint Nagykanizsa és Zalakomár között, ahol Zalaszentjakab állomáson a vízátfolyások miatt nem lehetséges a vonatközlekedés.

Nagykanizsa és Gyékényes között a vonatok egy része dízelmozdonyokkal közlekedik, de több járat utasait szintén pótlóbuszok viszik ezek a szakaszon – hívták fel a figyelmet. Hozzátették: a Szombathely-Nagykanizsa vonalon Újudvar állomáson egy vágányon már újraindult a vasúti forgalom.

esozes-zala
A nagy esőzés miatt vízzel elárasztott és megrongálódott út Zalaszentjakabon 2020. július 25-én. Középen a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal része látható. MTI/Varga György

A Mávinform tájékoztatása szerint a korábbi korlátozások miatt a balatoni vonalakon több vonat késéssel közlekedik.

Az Útinform arról adott tájékoztatást, hogy Zala megyében, a 74-es főúton, Magyarszentmiklós közelében a heves esőzés miatt vízátfolyás alakult ki, ezért csak fél pályán halad a forgalom.

sin-vizben
A nagy esőzés miatt vízben álló vasúti sínek a Budapest-Nagykanizsa vonalon Zalaszentjakabnál 2020. július 25-én. MTI/Varga György

A Miháld és Nemesdéd közötti összekötőúton, Pat közelében, elmosta a közúti hidat a hirtelen lezúduló víztömeg, ezért Patot nem lehet megközelíteni, Miháldot pedig csak Sand irányából tudják elérni a közlekedők. A Galambok és Bagola közötti összekötőúton, Zalaszentjakab közelében a Malomárok hídját szintén elmosta a víz, ezért onnan Miháld szintén nem közelíthető meg.

A Volánbusz közlése szerint a heves esőzések miatt a Zala megyei Kisrécse és Nagybakónak megközelíthetetlen, ezért a Nagykanizsa-Nagyrécse-Kisrécse-Nagybakónak útvonalon közlekedő járataik nem érintik a két települést. A Pat, Sand és Miháld térségében keletkezett útkárok miatt a Nagykanizsa-Miháld-Zalakaros útvonalon közlekedő járataik csak Nagykanizsa és a miháldi orvosi rendelő között járnak.