Nem visszaadtak, elvittek az ál-díjbeszedők

Rendőrség

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves és egy 29 éves férfi ellen, akik egy idős férfit fosztottak ki.

A vádirat szerint a vádlottak 2020. április hónap közepén megkérték egy ismerősüket, hogy a személygépkocsijával 10.000 forint ellenében vigye el őket Hernádnémetibe azért, hogy hízót vásárolhassanak.

Megadtak egy kitalált lakcímet, ahová megérkezésük után kiszálltak az autóból és közölték a sofőrrel, hogy az alku egy ideig eltarthat, így ha sikerült a vásárlás, majd szólni fognak neki, hogy jöjjön értük.

A vádlottak ezután Hernádnémetiben elmentek a 85 éves, bottal is nehezen mozgó sértett férfihez, akinek áramszolgáltató alkalmazottainak adták ki magukat, és azt mondták, hogy 10.000 forint közüzemi díj túlfizetése van, amit ők most visszatérítenek, de csak 20.000 forintos címletű bankjegyük van, amit fel kellene váltani. Az ily módon megtévesztett sértett bement a nyári konyhába, egy dobozban tárolt megtakarított pénzét elővette, és kivett belőle 10.000 forintot, míg a dobozt az asztalon hagyta. Ezt a vádlottak megfigyelték.

A túlfizetéssel kapcsolatos hamis információkkal elterelték a sértett figyelmét, és közben a dobozból eltulajdonítottak 1.200.000 forintot. Ezután elhagyták az ingatlant, szóltak az alkalmi sofőrként szolgáló ismerősüknek, és távoztak a településről.

A sofőrnek nem volt tudomása arról, hogy bűncselekmény elkövetésében nyújt segítséget.

Az ügyészség kifosztás bűntette miatt a letartóztatásban lévő vádlottak közül az idősebbel szemben fegyház-, a fiatalabbal szemben pedig börtönbüntetést indítványozott közügyektől eltiltással.