Hollandiából hozta a kábítószert a miskolci férfi – hat évet kaphat

Rendőrség

A Tiszaújvárosi Járásbíróság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt, 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy miskolci férfit, aki még 2019 októberében kábítószerekkel bukott le, mikor a rendőrök egy igazoltatás során átvizsgálták az autóját.

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség vádiratában foglaltakkal egyezően megállapított tényállás szerint, a férfi 2019. szeptember 30-án Hollandiába utazott, ahol a későbbi magyarországi értékesítés céljából vásárolt egy kisteherautót, amivel 2019. október 3-án visszatért Magyarországra.

Hazatérésének napján a vádlott első útja egy ismerőséhez vezetett, akit az autójába felvett, majd egy Hejőbába és Szakáld között található félreeső földútra mentek, ahol közösen elszívtak 1-1 szál marihuánás cigarettát. A környéken járőrszolgálatot ellátó rendőröknek gyanús lett az eldugott helyen álló autó, ezért igazoltatták a két férfit. Mivel az intézkedés során mindketten feltűnően zavartan, idegesen viselkedtek, ezért a rendőrök előbb a helyszínen, majd beszállítást követően, a rendőrkapitányságon átvizsgálták a vádlott autóját.

Az autóban a rendőrök különböző kábítószer gyanús porokat, olajokat és növényi törmelékeket találtak és foglaltak le, melyeket a vádlott Hollandiában saját fogyasztás céljából vásárolt. Később a nyomozó hatóság a vádlott miskolci lakásán is kutatást végzett, melynek során további kábítószer tartalmú növényi törmelékek, porok és tabletták kerültek lefoglalásra.

Az igazságügyi szakértői vizsgálat eredményeként megállapítást nyert, hogy a vádlott birtokából lefoglalt anyagok marihuánát, amfetamint, kokaint és LSD-t tartalmaznak, melyek együttes tiszta kábítószer hatóanyag tartalma a jogszabályban meghatározott jelentős mennyiség alsó határának több mint kétszerese.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bíróság ítéletét az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezést jelentettek be a döntés ellen, így az nem jogerős.

A vádlott ismerősével szemben az ügyészség az eljárást felfüggesztette, majd miután a férfi igazolta, hogy 6 hónapig kábítószer használatot kezelő ellátásban részesült, vonatkozásában az eljárás megszüntetésére került sor – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.