13 drogokkal kapcsolatos ügyet számoltak fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök

Rendőrség

Két hét alatt különféle kábítószereket és más illegális tudatmódosító anyagokat foglaltak le, illetve az anyagok terjesztőit vették őrizetbe a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Az országos akciósorozathoz kapcsolódott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is. A 2021. szeptember 16-a és 31-e között végrehajtott akció elsődleges célja a kábítószerekkel, gyógyszerhamisításokkal kapcsolatos bűncselekmények felderítése, visszaszorítása, és megelőzése volt.

A kéthetes időszak alatt 13 ügyet derítettek fel a rendőrök, amelyek kapcsán elfogták, előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható dílereket, termesztőket.  A rendőrségi akciósorozat során a hatóság kiemelt figyelmet fordított a vagyonvisszaszerzésre is, így közel 700 000 forint – a bűncselekmények elkövetéséből származó készpénzt és egyéb vagyontárgyakat – foglaltak le a nyomozók.

Az összehangolt felderítésekben 17 gépkocsival közel 100 rendőr vett részt, illetve fontos szerepet töltött be Csúzli, az Encsi Rendőrkapitányság kábítószerkereső kutyája is.

Az intézkedések során 19 személyt hallgattak ki a rendőrök, és közülük 6 férfit vettek őrizetbe, akiknek a rendőrségi előterjesztés alapján a bíróság elrendelte letartóztatásukat. A bűnügyi akció eredményességét demonstrálta az a csaknem 1 kilogramm kábítószergyanús anyag (por, kristály, növényi törmelék), amelyeket a rendőrség lefoglalt, majd továbbküldött szakértői vizsgálatra.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nemcsak az őszi kéthetes akció során fektetett hangsúlyt a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására, a szándék úgymond négy évszakos, azaz a felderítések folyamatosak, prioritásként szem előtt tartva a vagyonvisszaszerzést is!

A napokban az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai például dílereket fogtak el,  továbbá a Miskolci Rendőrkapitányság egy terjesztőt fogott el, illetve október 11-én gyűjtöttek be a nyomozók termesztett marihuána növényeket, és elfogták a terjesztőt is, ezen ügyekben az eljárások folyamatban vannak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük