A részeg férfi felismerhetetlenre verte feleségét sajószentpéteri lakásukban

Rendőrség

 A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 54 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt, aki ittas állapotban elment a tőle külön élő felesége barátnőjének sajószentpéteri házába, ott feleségével vitát kezdeményezett, majd ököllel testszerte ütlegelni kezdte, felesége próbált menekülni, de a lakás konyhájába is utána ment, és a földre került sértettet többször megrugdosta, 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörés és bordatörés sérüléseket okozva.

A vádirat szerint a vádlott 2017 októberében Kanadában kötött házasságot feleségével, ahonnan hazaköltöztek, majd sajószentpéteri lakásukban éltek. A férfi italozó életmódja miatt a házasságuk megromlott, 2021 májusában a felesége a szintén sajószentpéteri lakos barátnőjéhez költözött. 2021 augusztusában egy éjszakai órán a vádlott ittas állapotban megjelent ebben a lakásban, szidalmazta feleségét, majd fejbe rúgta és ököllel testszerte ütlegelni kezdte.

A nő kimenekült a szobából, egy másik szobába, de a vádlott követte, és folytatta a bántalmazását, közben megöléssel fenyegette. A nő otthon tartózkodó barátnője megpróbált védelmére kelni és egy éjjeli lámpával fejen ütötte a vádlottat, aki ennek következtében most őrá támadt, többször megütötte és közölte vele, hogy kegyes lesz hozzá, mert őt egyszerűen csak megöli, míg a feleségét meg fogja kínozni. Közölte vele, hogy nem hagyhatja el a szobát, és ismételten megfenyegette, hogy ha mozdulni mer, megöli.

Amíg a vádlott a nőt ütötte, felesége a szobából a konyhába menekült, de a vádlott oda is követte, tovább ütötte és rugdosta, csak akkor hagyott fel a cselekményével, amikor a háztulajdonos nő, aki félelmében ugyan valóóban nem mert kimenni a szobájából, de telefonhívására a rendőrség és a mentők kiérkeztek.

A bántalmazás következtében a vádlott felesége 8 napon túl gyógyuló bordatöréseket, darabos orrcsonttörést, ujjvégperc-törést szenvedett el, valamint a bal arcfél zúzódásos és a fülkagyló többszörös repesztett 8 napon belüli gyógytartamú sérülését.

A feleség barátnője az ajkak és a szájüreg nyílt sebével járó 8 napon belüli gyógytartamú sérüléseket szenvedett el, ez okból hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Kép: illusztráció.