Győzelemmel kezdett Debrecenben a 3×3-as női kosárválogatott – aki lemaradt róla, itt megnézheti

Sport

A magyar női 3×3-as válogatott győzelemmel kezdte meg szereplését pénteken a 3×3-as kosárlabda olimpiai kvalifikációjának debreceni pótselejtezőjében.

A női együttes a múlt héten a grazi 20 csapatos selejtezőben szerepelt, ahonnan nemenként a legjobb három szerzett kvótát a tokiói játékokra. Károlyi Andrea tanítványai négy győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a C csoport küzdelmeit, a negyeddöntőben azonban hosszabbítás után 18-17-re kikaptak a világranglista-vezető és 2019-ben Európa-bajnok franciáktól.
A hatcsapatos debreceni pótselejtezőből már csak a győztes jut ki az olimpiára, ebben a nők számára a pénteki csoportkörben Hollandia volt az első akadály.

A magyarok egy hete 17-13-ra verték ellenfelüket Ausztriában, ezúttal pedig fantasztikus hangulatban, zsúfolt lelátók előtt csapott össze a két gárda. Medgyessy Dóra közeli kosara adta meg az alaphangot, a hollandok 3-0-nál találtak be először. A meccs derekán, 5 perc elteltével 7-5 állt az eredményjelzőn, aztán a hollandok 8-9-nél először vezettek, majd Medgyessy dobott kezdésből egy váratlan duplát. Két perccel a vége előtt a “mindenki szurkoljon”-t skandáló közönség a 12-9-nek tapsolhatott, az utolsó perc 12-12-ről indult. Ebben a honosított Goree Cyesha egy lepattanó után, Theodoreán Alexandra pedig büntetőből talált be, így a házigazdák 14-12-re nyertek.

A 27 éves Goree a diadal után elmondta, lassan találták meg a ritmust, de most a győzelem a legfontosabb, végül magyarul köszönte meg a szurkolóknak a buzdítást.

A második fordulóban, 20.35 órától Észtország lesz az ellenfél, amelyet a Károlyi-együttes szombaton 21-10-re megvert Grazban.
A másik trióban Irán, Tajvan és Olaszország szerepel szombaton. A hármasok legjobbjai közvetlenül a négy közé kerülnek, míg a másodikok vasárnap keresztbejátszanak a másik csoport harmadikjával az elődöntőért.

Eredmények, nők, B csoport:
Magyarország-Hollandia 14-12
Hollandia-Észtország 11-10
később:
Magyarország-Észtország 20.35