Koronavírus okozta Meat Loaf halálát, aki korábban ezt nyilatkozta: “Ha meghalok, hát meghalok”

Világ
Koronavírus

A 74 éves énekes többször kritizálta a covid-szabályokat, maszkot sem hordott, feleslegesnek tartotta.

Csütörtökön jelentették be, hogy elhunyt a legendás énekes, Meat Loaf, akinek halálát koronavírus okozta. Korábbi interjújában az énekes elmondta, nem fél a koronavírustól. Az interjút a Blikk idézi a The Daily Mail cikke alapján.

A lap felidézte a pillanatot, amikor az énekes azt mondta a meglepett riporternek még tavaly augusztusban:

Örülök, hogy megölellek. Mindig megölelem az embereket a Covid-járvány közepén.

Miután a riporter visszakérdezett, nem fél-e, a zenész azt válaszolta:

De, halálosan félek! Viccelsz? De már bocsánat: azt megértem, ha egy időre leállítják az életet, de nem állíthatják le politikai okokból. Márpedig most éppen ezt teszik.

Meat Loaf meg volt róla bizonyosodva, hogy a maszk nem ér semmit, nem véd meg a covidtól, csak zavarja az embereket, mert nem lehet tőle rendesen levegőt venni. Azt is hozzátette:

Ha meghalok, hát meghalok. De nem irányíthat senki!

Az énekes csütörtök éjjel hunyt el, nem lehet tudni, hogy be volt-e oltva, mert kerülte az ezzel kapcsolatos kérdéseket.

Fotó: Facebook/MeatLoaf