Az Európai Számvevőszék különjelentése szerint a nem uniós országokkal folytatott uniós együttműködés nem bizonyult hatékonynak annak biztosításában, hogy az Unió területén illegálisan tartózkodó migránsok visszatérjenek saját országukba. A 2015–2020-as időszak során az Unió csekély előrelépést tett a nem uniós országokkal kötött visszafogadási megállapodások aláírása terén. Emellett az uniós fellépéseket nem sikerült kellően észszerűsíteni ahhoz, hogy a nem uniós országok a gyakorlatban eleget tegyenek visszafogadási kötelezettségeiknek.
2008 óta évente átlagosan mintegy félmillió nem uniós állampolgár Unióból való távozását rendelték el, mert engedély nélkül utaztak be oda vagy engedély nélkül tartózkodtak a területén. Ugyanakkor ezeknek az embereknek még az egyötöde sem tér vissza hazájába, Európán kívülre. A visszatérő irreguláris migránsok alacsony számának egyik oka a származási országaikkal való együttműködés nehézsége. Az Unió ezért már 18 jogilag kötelező erejű visszafogadási megállapodást kötött, és további hat országgal hivatalos tárgyalásokat kezdett. A közelmúltban hat, jogilag nem kötelező erejű visszaküldési és visszafogadási mechanizmus tárgyalásait is lefolytatta.
„Várakozásunk szerint ez az ellenőrzésünk gazdagíthatja az Unió új migrációs és menekültügyi paktumáról szóló vitát, mivel az eredményes és jól irányított visszafogadási politika az átfogó migrációs politika alapvető része”– jelentette ki Leo Brincat, a jelentésért felelős számvevőszéki tag. – „A jelenlegi uniós visszatérési rendszer működését azonban erősen rontja a hatékonyság hiánya, amivel a kívánt hatás ellenkezőjét érjük el: ösztönözzük, nem pedig visszaszorítjuk az illegális migrációt.”
Noha az Unió hivatalosan párbeszédet folytatott és tárgyalásokat kezdett azokkal az országokkal, ahonnan a legtöbb vissza nem küldött irreguláris migráns származik, a számvevők megjegyzik, hogy a 2015 és 2020 közötti időszak csak szerény eredményeket hozott.
Az uniós visszafogadási megállapodásokra irányuló tárgyalások gyakran olyan visszatérő problémák miatt futnak zátonyra, mint például annak előírása, hogy a megállapodás tartalmazzon egy a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó záradékot, amit a nem uniós országok gyakran elleneznek. Ezzel szemben a jogilag nem kötelező erejű visszafogadási mechanizmusokról szóló tárgyalások sikeresebbek voltak, főként azért, mert ezek tartalma rugalmas és alakítható.
A jelentés rámutat egy másik gyenge pontra, az Unión belüli szinergiák hiányára is. Az Unió nem mindig szólt egységes hangon a nem uniós országokhoz, és az Európai Bizottság sem mindig vonta be a legfontosabb tagállamokat a tárgyalási folyamat elősegítésébe. Ebből adódóan egyes nem uniós országok nem látnak hozzáadott értéket abban, ha kétoldalú együttműködés helyett uniós visszafogadási megállapodásra törekednek, különösen ha egyes uniós országokkal már nagyvonalú kétoldalú megállapodásokat kötöttek. Amikor azonban a tagállamok szorosan összehangolták egymással az álláspontjukat, az hasznosnak bizonyult a megfeneklett tárgyalások újramegnyitása és a visszafogadási mechanizmusok megkötése szempontjából.
Ezenkívül a számvevők szerint a nem uniós országokat továbbra sem ösztönözték eléggé visszafogadási kötelezettségeik teljesítésére. A Bizottság eredményesen használta fel a pénzügyi támogatást a fejlesztést, a visszailleszkedést és a kapacitásépítést támogató projektekre. A tárgyalások eredményes támogatását biztosító más szakpolitikákat viszont csak kevéssé tudott alkalmazni, még olyan országok esetében is, ahol kiterjedt politikai és gazdasági kapcsolatokkal rendelkezett. Az Unió rendelkezésére álló számos eszköz közül a számvevők csak egynek az esetében találtak kézzelfogható eredményeket: ez az uniós vízumpolitika, amelynek felülvizsgált rendelkezései révén várhatóan jobb együttműködésre lehet majd bírni a nem uniós országokat a visszafogadás terén.
Az Unió ugyanakkor igyekezett segíteni a tagállamokat a visszatéréssel és visszafogadással kapcsolatos gyakorlati együttműködés javításában, különösen azzal, hogy támogatta a nemzeti erőforrásokat sikeresen egyesítő hálózatokat, valamint növelte a visszaküldést megelőző tevékenységekhez és a visszaküldési műveletekhez a Frontex által nyújtott támogatást. Ezek az intézkedések nagyrészt relevánsnak bizonyultak. Tényleges hatásuk azonban továbbra sem ismert, mivel a visszatéréssel és a visszafogadási együttműködéssel kapcsolatos uniós adatokat számos hiányosság gyengíti. Az adatok nem teljes körűek, és a különböző tagállamokból származó adatokat nem lehet minden tekintetben összevetni.
eca.europa.eu
