Vatikán, Szent Péter Bazilika

Püspöki tanácskozás kezdődik a Vatikánban

Európa

Ünnepélyes misével kezdődik szerda délelőtt a katolikus egyház püspökeinek egészen október végéig tartó tanácskozása, és a szinódus nyitónapján a Vatikán nyilvánosságra hozza Ferenc pápa új környezetvédelmi buzdítását is.

Ferenc pápa a Szent Péter téren mutatja be a misét, amelyen a szombaton kreált új bíborosok és a szinódus tagjai is jelen lesznek.

A szinódus intézményét VI. Pál pápa vezette be 1965-ben. A világ püspökeinek tanácskozásáról van szó, amelyen az egyháznak a mindenkori pápa által megjelölt aktuális kérdései szerepelnek napirenden.

Ferenc pápa megválasztása után, 2014-ben hívott össze szinódust, amelynek témája a családpasztoráció volt. Akkor a munkát előkészítő és irányító főrelátornak Erdő Péter bíborost nevezte ki.

A mostani szinódus a “Szinodális egyházért. Közösség, részvétel, misszió” címet kapta, és a Ferenc pápa alatt valóban globálissá vált egyház és püspöki kar egyik legaktuálisabb kérdését érinti, vagyis a testületi együttműködést és döntéshozatalt.

A téma összetettségét bizonyítja, hogy a szinódus 2024 októberében folytatódik.

A mostani szinódusra 464-en regisztráltak bíborosok, püspökök, szerzetesek és szerzetesnők, laikusok és más szakértők.

Többek között jelen lesz Louis Raphael Sako bagdadi érsek, babiloni káld pátriárka, valamint két püspök Kínából, akiket az egyházfő nevezett meg, és a helyi hatóságok engedélyezték utazásukat a Vatikánba. Kínai püspökök már a 2018-as szinóduson is részt vettek. Püspököket várnak Oroszországból és Ukrajnából is. A nem egyházi résztvevők között szerepel a Földközi-tengeren aktív Mediterranea Saving Humans olasz nem kormányzati szervezet (NGO) egyik vezetője is.

A szinódus helyszíne a VI. Pálról elnevezett vatikáni audiencia-terem, ahol munkacsoportokban folyik majd az egyeztetés. A sajtónak tartott előzetes látogatáson bemutatták, hogy a munkához harmincöt asztalt állítottak fel: mindegyiknél tizenketten dolgoznak majd úgynevezett nyelvi munkacsoportban. Tizennégy csoport angol nyelven, nyolc olaszul, hét spanyolul, öt franciául, egy pedig portugálul végzi majd munkáját.

Újdonságnak számít, hogy a résztvevők a papírtakarékoskodás jegyében fejenként egy-egy táblagépet is kapnak munkájukhoz, fekete színűt. Egyedül Ferenc pápáé lesz fehér.

A több mint három hetes szinódus zárt ajtók mögött zajlik.

Szokás szerint a tanácskozás végén záródokumentumot adnak át a pápának.

“Hatalmas szervezés előzte meg a szinódust, melyen a keleti egyház is képviselteti magát. A szinodalitás azt fejezi ki, hogy mindenkinek szava és szerepe van a katolikus egyházban” – nyilatkozta az MTI-nek Kocsis Fülöp görög katolikus érsek-metropolita, aki az egyik olasz nyelvű munkacsoportban dolgozik majd.

A szinódus kezdete előtt Ferenc pápa kedd este válaszolt arra az öt kérdésre, amelyet még a nyáron tett fel neki öt bíboros.

Az egyház úgynevezett konzervatív szárnyát képviselő Raymond Leo Burke, Walter Brandmüller, Juan Sandoval Iniguez, Robert Sarah és Joseph Zen Ze-kiun bíborosokról van szó, akik a szinóduson is érintett témákkal – elsősorban a melegházassággal és a női papi szolgálattal – kapcsolatban vetettek fel kétségeket (latinul dubia).

Kérdéseiket júliusban küldték el Ferenc pápának, aki másnap hosszú levélben reagált. A levelet a Hittani Kongregáció vatikáni hivatal hétfőn hozta nyilvánosságra. A bíborosok nem fogadták el a pápa válaszait, így ismét elküldték neki, és az újabb válasz most érkezett meg.

Hasonló helyzet alakult ki a 2016-ban is, amikor bíborosok csoportja szintén kétségeit fejezte ki majdnem ugyanezen témákról.

Szerdán jelenik meg Ferenc pápa új apostoli buzdítása Laudate Deum (Dicsérjétek Istent) kezdettel. Korábbi bejelentése szerint a 2015-ben a teremtett világ védelméről írt Laudato Si (Áldott légy) kezdetű enciklika folytatásáról van szó.

A pápai dokumentumot szerda estétől több olaszországi könyvesboltban felolvassák.

(MTI: Sárközy Júlia)