Autókat dobáló gyerekeket értek tetten a rendőrök

Rendőrség

A három fiú Mezőnagymihály közelében, az M3-as autópálya egyik felüljárójáról kövekkel dobott meg közlekedő kocsikat – tette közzé a police.hu

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság. Telefonon érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 20-án 16 óra körül.

A bejelentő elmondása szerint az M3-as autópálya 140. kilométerszelvényében – Mezőnagymihály közelében – egy mezőgazdasági felüljáróról gyerekek kaviccsal dobálják az autópályán közlekedő járműveket. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek ahol tetten érték a 11, 12 és 13 éves fiúkat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eset kapcsán kérjük a szülőket, hogy beszélgetéseik során mondják el gyermekeiknek, hogy esetenként a „csínytevések” tragikus következményekkel járhatnak!